Szeretnél egy igazán különleges szülinapot?
Akkor kösd össze az ünneplést alkotással!
Egész évben nálunk ünneplik a legkreatívabb születésnapokat gyermekek és felnőttek egyaránt,
ahol több mint 30 féle foglalkozás közül válogathattok!
Választhattok kreatív, alkotó- vagy éppen feltöltő, aktív programot is!
Itt nem csak együtt ünnepeltek, hanem közösen is alkottok,
melyet egy maradandó emlékként vihettek haza magatokkal!
HOGYAN IS NÉZ KI NÁLUNK EGY KREATÍV SZÜLINAP?
A hidegebb évszakokban az Alkotóház műhelye, jó időben pedig Rendezvény Teraszunk és az udvar ad helyszínt a szülinapi rendezvénynek az előre egyezetetett időpontban.
A Kreatív Szülinap 3 órás időtartamú, mely során először egy kis Bevezetés (eszköz használat-munkavédelem), Alkotás, majd a Tortázás és végül az Ajándékozás kap helyet. Ezen kívül van lehetőségük a gyermekeknek menet közben is az udvarunkon lévő játékok, strandfoci pálya és a profi csocsó asztalunk használatára.
A rágcsálni valót, üdítő italt és a tortát a buli kezdete előtt 15 perccel hozhatjátok az Alkotóházba. Én is így várlak titeket a helyszínen.
A kiválasztott foglalkozás díjához minden esetben tartozik egy szervízdíj, amely csak 850,-/fő. (ez tartalmazza az ünnepi terítéket, tortalapátot, kést, a díszítést, foglalkozás vezetőt, mosdó használatát…)
A kreatív szülinapi zsúr a foglalkozás díja/fő + szervízdíj/fő-ből tevődik össze, de minimum 35.000 Forint.
Rendezvény Teraszunk rendelkezik tálaló konyhával, mely alkalmas a helyszínre szállított ételek, italok és a torta tárolására/szervírozására.
A szülinapok megrendezésére hétvégén kerül sor, ahol 4 időpont közül választhattok:
-Szombat: de. 9-12-ig, du. 14-19-ig. –Vasárnap: de. 9-12-ig, du. 14-19-ig.
(A délutáni időpontnál 14 órától 19 óráig, tetszés szerint választható a 3 órás intervallum.)
A téli időszakban a korábbi, 14 órai kezdést,- a nyári, melegebb évszakban pedig a 15 és 16 órai kezdést javasoljuk.
Előre egyeztetés után van lehetőség tanítási szünetekben, akár hétköznap is a szülinapi buli megrendezésére.
Az időpontfoglalás véglegesítését 20.000 Forint befizetésével teheted meg, melyet személyesen illetve átutalással is rendezhetsz.
Igény esetén külön kérhető a Küllő Caffé, mely kínálatában több féle limonádé, kávé különlegességek, forrócsokoládé, alkoholmentes koktélok és gyümölcsös fagylalt kehely is szerepel. Így már csak tényleg tortát kell hoznotok magatokkal!
Ennek díja 35.000 Forint, mely teljes egészében elfogyasztható!
Ha szeretnétek lefoglalni a Küllő Caffé szolgáltatását is, akkor 20.000 Forint befizetésével tehetitek meg.
Ezen kívül saját tervezésű meghívót is kérhettek, mellyel meghívhatjátok vendégeiteket. (350,-/db, mely tartalmazza a két oldalas meghívót és egy nyomattal ellátott borítékot)
Igény esetén kérhető a Küllő Caffé és Limonádé Bár.
Díja 35.000 Forint, mely teljes egészében lefogyasztható!
- Kávé-különlegességek (12 féle),
- Limonádék
- Alkoholmentes koktélok
- Forrócsoki és
- Gyümölcsös Fagylalt kehely.
Nézzétek meg a foglalkozások listáját, de mielőtt nagyon belemerülnétek a választásba foglaljatok egy időpontot az alábbi telefonszámon:
1450,-/foglalkozás/fő:
egy választott foglalkozás/fő
- Kavicsfestés
2000,-/foglalkozás/fő:
egy választott foglalkozás/fő
- Bőrdíszművesség
- Pirográfia
- Kézi Agyagozás
- Japán könyvkötés
- Élmény festészet
- Gyertyamártás
- Porcelángyurma díszek
- Szénrajz
2001,-/foglalkozás/fő:
egy választott foglalkozás/fő
Nyári időszakban kérhető!
- Batikolás (hozott ruhadarabra)
- Betonöntés: kaspó, homoköntvény
- Papír merítés
- Túrabot faragás
- Organikus kép
2550,-/foglalkozás/fő:
egy választott foglalkozás/fő
- Varázshímzés
- Zsebjáték készítés
- Fonalgrafika
- Régészkedés
- Kosárfonás
- Patchwork
- Textil festés
/tartós textil festékekkel,
saját ruhadarabra (pamut)/ - Nemezelés
2950,-/foglalkozás/fő:
egy választott foglalkozás/fő
- Barkácsolás
3500,-/foglalkozás/fő:
egy választott foglalkozás/fő
- Tűzzománc
- Kovácsolt ékszerek
/karperec, medál/ - Üvegékszer készítés
5400,-/foglalkozás/fő:
egy választott foglalkozás/fő
- Ezüst gyűrű készítése
Kiegészítő foglalkozás/fő:
850,- egy választott foglalkozás/fő
- Kviddics
- N.E.R.F. csata
- Íjászat
950,- egy választott foglalkozás/fő
- Kincskeresés
1450,-/foglalkozás/fő:
Kavicsfestés
A kis Picassok egyik kedvenc foglalkozása!
5-12 cm és folyami kavicsokra/kövekre festhetnek a gyermekek tartós, vízbázisú betonfestékkel és a gyors száradás után (maximum 10 perc) vihetik is haza. Számos színből válogathatnak és annyi követ festhetnek amennyit csak elbírnak.
Időtartama: 1-2 óra
2000,-/foglalkozás/fő:
Bőrdíszművesség
Sablon segítségével egy bőr szütyőt, majd valódi marhabőrből előkészített kulcstarót készítünk közösen. A gyermekek elsajátíthatják a szabás, lyukasztás és a riglizés technikáját.
Ajánlott korosztály: 3. osztálytól
Időtartama: 1,5-2 óra
Pirográfia
Itt egy speciális eszközzel fába égetünk mintákat, szövegeket. A gyermekek több mintából is válogathatnak, melyeket indigó segítségével átmásolnak a fa alapra és utána már kezdődhet is az alkotás. A foglalkozáson egy kis képet készítünk és egy fa könyvjelzőt.
Időtartama: 1-1,5 óra
Kézi Agyagozás
A gyermekek elsajátítják az agyag/kerámia kézzel való alakításának fontos lépéseit, hogy az alkotás tartós maradjon a száradás után is. (ne repedjen meg)
Foglalkozás menete:
Közösen elkészítünk egy tárgyat lépésről lépésre, majd akinek kedve van még alkotni az szabadon készíthet amit szeretne.
Készíthetők: Manóház mécses világ, Gyümölcs alakú tálak, Ceruza tartó süni, Manós fedeles tároló….
Időtartama: 1,5-2 óra
Japán könyvkötés
A gyermekek az előkészített papírlapokat pontosan meghajtva, majd egymásba illesztve és kilyukasztva összerendezik. A könyvük elő- és hátlapját kiszabják egy vastagabb színes kartonból. A borítókat lyukasztás után a könyvecske elejéhez és hátuljához illesztik, majd a lyukakon átvezetve egy erős zsineggel megkötik a Kreatív naplójukat, Jegyzet füzetüket vagy Emlék könyvüket. A kész könyveket tűfilcekkel a helyszínen is készre készíthetik.
Ajánlott korosztály: 3. osztálytól
Időtartama: 2 óra
Élmény festészet
A/4-es méretű speciális „méhsejtes” papírra közösen megfestünk egy képet aquarell technikával, amely egy animált állatkát ábrázol. (róka, bálna, rája, vidra, fóka…) Majd akinek még van kedve az alkotáshoz készíthet könyvjelzőt üdvözlő lapot a fent nevezett technikával + forma kivágókat, lyukasztókat, pecséteket és tűfilceket is használhatnak a kis kreatívkodók.
Időtartama: 2 óra
Gyertyamártás
Speciális gyertya kanócra több rétegben „mártott” hosszúkás gyertyák (szálgyertyák) készülnek, melyeket 3 színben lehet elkészíteni: fehér, zöldeskék, piros.
A gyertya formája lehet klasszikus egyenes vagy izgalmasabbá téve akár meg is csavarhatjuk 😉
Időtartama: 1,5-2 óra
Porcelángyurma díszek készítése
Egy speciális, porcelángyurmának nevezett anyagból készítünk hófehér karácsonyfa vagy tojásfa díszeket kiszúrók segítségével. Kb. 4-5 díszt készül a foglalkozás ideje alatt.
Ezeket otthon, száradás után, tovább díszíthetnek a gyermekek fekete- és színes tűfilcekkel.
Időtartama: 1-1,5 óra
Szénrajz
Valódi faszénnel közösen elkészítünk egy képet, mely során megismerjük a szén használatát, az árnyékolás technikáját és háttér effekteket. A speciális érdes felület lapunkat a kép elkészülte után lefixáljuk és egy pár perc száradás után már haza vihető (nem maszatol).
Időtartama: 1-1,5 óra
2001,-/foglalkozás/fő:
Batikolás
A „szárazon batikolás” technikájával készítünk igazán egyedi hordható darabokat! 5 felé technikából tudnak választani a gyermekek, amikkel aztán előkészítjük a pólót/trikót/zoknit/ vászontáskát… a festéshez. Majd maguk választják ki 6 különböző színű textil festékből, hogy milyen színöszeállításban pompázzon az elkészült alkotás!
Időtartama: 1,5-2 óra
(A foglalkozás ára az otthonról hozott saját ruhadarabokra értendő! Minimum 60% pamut tartalmú textilt tudunk megfesteni! )
Betönöntés
Itt mindenkiből beton keverő kisiparos lesz!
Mindenki kikeveri a maga alapanyagát ami az öntéshez szükséges és az étolajjal előre kikent szilikon formákba beletöltjük a betont. Mivel hagyományos cementtel dolgozunk, ezért 2 nappal később lehet elvinni az Alkotóházból a kész öntvényeket.
Ezeket otthon is kifesthetik a gyermekek temperával, akrilfestékkel, betonfestékkel, filctollal…
Időtartama: 1,5 óra
Papírmerítés
Elsajátítjuk a papír készítés fortélyait; merítést, kiemelést, préselést majd az érzékeny pergamen szárítását.
Mivel a papírpépet egy kád vízben kell feloldani, hogy aztán kimeríthessük a speciális keret segítségével, (Tehát vizzel pacsatolunk) érdemesebb melegebb időben, májusban, júniusban, illetve szeptemberben választani. Több darab is készíthető.
Időtartama: 1-1,5 óra
Túrabot faragás
A gyermekek egy mogyorófa „ágat” díszítenek ki fafaragással, mely során megtanuljuk a faragókés biztonságos és helyes használatát. Több mint 10 féle mintával díszíthetik a túrázás egyik elengedhetetlen eszközét. A botokat a markolat részénél egy furattal látjuk el, melybe a faragás végeztével egy bőr szalagot húzunk. Ez majd jó segítség lesz a következő túrázás alkalmával.
Időtartama: 1,5-2 óra
Organikus kép
Színes virágok és zöld levelek/növények felhasználásával üdvözlő/levelező lapot illetve könyvjelzőket készítünk. A növényeket/virágokat kalapáccsal rádöngölve a lapunkra gyönyörű mintákat kapunk és ezeket különböző pecsételőkkel, és tűfilcel írt szövegekkel tesszük még egyedibbé!
Időtartama: 1-1,5 óra
2550,-/foglalkozás/fő:
Varázshímzés
Hímzőkeretbe feszített kongré textilre készítünk egy képet, melyet színes fonalakkal és egy mágikus tű segítségével alkotunk meg közösen. A varázstűvel egy pihe puha, kidomborodó textúrát kap az elkészült alkotás.
Időtartama: 2 óra
Zsebjáték készítés
A foglalkozáson 2 az 1-ben játékot készítünk, mellyel később a gyermekek amőba és malom játékot játszhatnak egymással, szülőkkel vagy nagyszülőkkel. Először is lenvászonból egy összehúzható zsákocskát varrunk kézzel és textilfilccel felrajzoljuk a játék mezőket és a játék „táblát”. Ezután közepes- és apró méretű köveket/kavicsokat tartós festékű filctollal megrajzolnak és indulhat is a játék!
Ajánlott korosztály: 3. osztályos kortól
Időtartama: 1,5-2 óra
Fonalgrafika
Rétegelt fa lemezre szögelik fel a kiválasztott vagy az általuk megtervezett minta kontúrvonalait és hímző fonalak segítségével telítik ki a gyermekek az üres részeket, így egy szép falikép vagy egy falikulcstartó készül az otthonuk falára.
Ajánlott korosztály: 2. osztálytól
Időtartama: 2-2,5 óra
Régészkedés
Vajon mit rejtenek a tömbök?!
A gyermeke most igazán egy feltáró régész bőrébe bújhatnak, hiszen az előttük lévő tömbökben valódi ásványokat találhatnak!
A véső és a fakalapács segítségével 4 ásványt és 1-2 vagy 3 tengeri kagylót és csigát tárhatnak fel, melyeket a „Régészeti lelet meghatározó” segítségével beazonosíthatnak.
A biztonság kedvéért egy papírtasakba elcsomagoljuk nekik a leleteket, hogy egy maradandó emlékként haza vihessék magukkal!
Időtartama: 45 perc-1,5 óra
Kosárfonás
Termesztett és hántolt amerikai fűzvesszőből megtanuljuk a kosárfonás alapjait. A foglalkozáson egy halacskás falidíszt vagy asztali kosárkát készítünk el közöse.
Időtartama: 2 óra
Patchwork
Varrógéppel varrunk egy úti tolltartót vagy „szundi” kendőt vagy puha telefontokot a folt varrás technikájával. /Itt kis négyzetre vágott textileket állítunk és varrunk össze, majd kiszabjuk és a végső méretre megvarrjuk./
Ajánlott korosztály: 4. osztályos kortól
Időtartama: 2 óra
Textilfestés
Vízbázisú, tartós ruhafestékkel készülnek az otthonról hozott ruhadarabok sablonok, ecsetek, szivacsos pecsételők és maszkolószalag segítségével. A készmintákat egy fél órás száradás után hőpréseléssel kezeljük és fixáljuk a felületen, hogy egy igazán örök darabbal térhessenek haza az alkotók.
Időtartama: 2 óra
(A foglalkozás ára az otthonról hozott saját ruhadarabokra értendő! Minimum 60% pamut tartalmú textilt tudunk megfesteni!)
Nemezelés
Kártolt natúr- illetve festettgyapjú felhasználásával készítünk egy nemezelt tárgyat közösen. Vizes- illetve tűnemezelés technikájával. A kicsikkel színes nemez labdát vagy csigabigát, a nagyobbakkal (2.-3. osztályos kortól) pedig nemez kígyót készítünk.
Ajánlott korosztály: 1. osztálytól
Időtartama: 2 óra
2950,-/foglalkozás/fő:
Barkácsolás
A foglalkozáson iránymutató táblát készítünk fa és más anyagok felhasználásával. A táblákat nem csak szögeléssel készítjük el, hanem csiszoljuk, festjük és díszítjük is.
Időtartama: 2 óra
3500,-/foglalkozás/fő:
Tűzzománc
Előre kivágott vörösréz alaplemezre készíthetik el a gyermeket az általuk megálmodott tűzzománcos ékszert 5 féle technikával! (millefiori-gyöngyös, sgrafito, minta festés, márványozás, spriccelt techn.)
Készítés menete:
1.csiszolás 2.alapozó zománcozás 3.égetés 4.alap szín és gyöngyök felhelyezése 5.égetés
Egy karkötőt és egy medált készítünk.
Ajánlott korosztály: 3. osztálytól
Időtartama: 2-2,5 óra
Kovácsoltékszer készítés
Előkészített vörösréz lemez,- vagy „sín” anyagból készítünk kovácsolással és stemplizéssel ékszereket. A gyermekek 12 féle minta beütő közül válogathatnak, és hogy még egyedibb ékszert készíthessenek, névbeütők is a rendelkezésükre áll a kis alkotóknak.
Ajánlott korosztály: 2. osztálytól
Időtartama: 1,5-2 óra
Üvegékszer
Speciális olvasztható üvegből készítünk 2 ékszert. A gyermekek megtanulják az üvegvágó használatát, az ékszerek összeállítását, „ragasztását”. A félig kész ékszereket mi olvasztjuk össze az Alkotóház olvasztó kemencéjében, ez viszont hosszú folyamat. 3-4 óra a kemence felfűtési ideje + hőn tartási idő, végül a teljes lehűlés. A kihülés után pedig az ékszerek szerelékezése. Így a teljes elkészülés 4-5 nap.
Ajánlott korosztály: 4. osztálytól
Időtartama: 1-1,5 óra
5400,-/foglalkozás/fő:
Ezüst gyűrű készítés
Valódi 925%-ös ezüstből készítünk közösen egy gyűrűt, melyet kovácsolás- és stemplizés technikájával tesznek a gyermekek igazán különlegessé. Az ékszereket ugynevezett antikolással kezeljük, hogy a minták apró részletei még jobban érvényesüljenek.
Ajánlott korosztály: 2. osztályos koról
Időtartama: 2 óra
Kiegészítő foglalkozás/fő:
Kviddics
A Harry Potterből jól ismert labda játék, mely 3 részből áll. A játékhoz minimum 8 fő játékosra van szükség, de maximum 10-en tudnak résztvenni. A játék nehézsége és pont amitől izgalmas, hogy a résztvevők csak az egyik kezüket tudják használni (mivel a másik kezükben seprű van). Így fél kézzel kapják el és juttatják az ellenfél hálójába a labdákat. /kvaff, gurkó, aranycikesz/
Az a csapat nyer, akinek a legtöbb pontja lesz a végén.
A foglalkozás díja 850,-/fő
Ajánlott korosztály: 3. osztálytól
Időtartama: 30 perc
N.E.R.F. csata
Vigyázz! Fedezékbe!!!
Ez a foglalkozás egy igazán aktív program a mozgós, sportos gyermekeknek!
Önálló foglalkozásként: A régebbről ismert paintball-hoz hasonlóan szalma bálákból és egyéb terepakadályokból épített pályán megy a játék egy 4 lövetű szivacslövedékes „játék” fegyverrel (Nerf márkájú). A gyermekeket 2 csapatba osztjuk, majd a védőszemüvegek, „fegyverek” és lövedékek felvétele után ismertetjük a játékszabályt. A csapatok elfoglalják a helyüket és indulhat a játék.
5 féle játékszabályzatunk van, melyeket ha jó a csapat, mind ki is próbálhatják.
Az épített pályával a foglalkozás díja 1750,-/fő.
Kiegészítő foglalkozásként: A védőszemüvegek, „fegyverek” és lövedékek felvétele után ismertetjük a „szabadjáték” szabályait és egy meghatározott területen indulhat a játék!
A foglalkozás díja: 850,-/fő
Ajánlott korosztály: 2. osztálytól
Időtartama: 30 perc-1,5 óra
Íjászat
3 különböző erősségű íjat próbálhatnak ki a gyermekek, melyek mindegyike jobb és bal kezes használatra alkalmas. A foglalkozáson megtanítjuk a íj használatát helyes testtartást, és a cél eltalálását.
A kis erdőnkben céltáblára lőhetnek íjászpályánkon a gyermekek, és versenyezhetnek, hogy ki éri el a legjobb találatokat!
A foglalkozás díja 850,-/fő
Időtartama: 30 perc -1 óra
Kincskeresés
Megkell találnunk a kincses láda kulcsait!
De vajon hol vannak?!
Egy, az asztalon felejtett térkép, melyen utasítás szerepel, segít az elindulásban. A gyermekeket 1 vagy 2 csapatra osztjuk elindulhatnak megkeresni a lakatokat nyitó kulcsokat, melyek az Alkotóházban és az udvarán vannak elrejtve. Itt mindenki nyer, hiszen akkor nyílik ki a kincses láda, ha az utolsó csapat is megtalálta a kulcsot!
A foglalkozás díja 950,-/fő
Ajánlott korosztály: 2. osztálytól
Időtartama: 15 – 30 perc
































