Nyáron az Alkotóház napközis nyári táborok helyszíne lesz a gyermekek számára! Hisz rengeteg kalanddal várjuk őket 8 héten keresztül, 6 féle tematikában, több mint 40 különféle programmal!
A táborok között vannak kreatív-alkotótáborok, sportos- illetve kirándulós táborok is, hogy minden korosztályú gyermek megtalálhassa a számára legmegfelelőbbet.
A részletekkel február végén – március elején várunk benneteket itt és a facebook oldalunkon.
Addig is nézd meg táboraink tematikáinak ismertetőjét. Itt azt is leírjuk neked, hogy milyen korosztályú gyermeknek ajánljuk az adott tábort, és hogy milyen jellegű foglalkozásokkal/programokkal várjuk a kiszemelt tábor hetében.
Kézműves tábor
Ebben a táborban igazán minden az alkotásról szól! A gyermekek a tábor ideje alatt változatos technikákkal és különféle anyagokkal ismerkednek meg, s a tábori hét ideje alatt sok sok alkotást készítenek, amiket folyamatosan haza vihetnek a kis alkotók. A számos technikáknak köszönhetően mindenki megtapasztalhatja az alkotás örömét, és siker élményekkel gazdagodik a kreatív hét folyamán.
Ajánlott korosztály: 7-8 éves kortól.
Retro tábor
„Gyermekkorunk” kézműves foglalkozásai közül válogatva állítjuk össze e tábori hét programjait, melyeket modern megoldásokkal és mai dizájnnal fűszerezve készítjük el a tárgyakat. A közös alkotás során fejlődnek a gyerekek finommotorikus készségei, kreativitása és problémamegoldó képessége is. Itt már 6 éves kortól várjuk a kis alkotókat, egy játékos, kreatív mozgalmas hétre.
Ajánlott korosztály: 6 éves kortól.
Icergő-Ficergő tábor
Ide azokat a gyermekeket várjuk, aki igazán szeretik a változatosságot. Hisz ebben a táborban kézműveskedünk, játszunk, sportolunk, és kirándulunk, így minden nap más más kalandok várják a táborozóinkat!
Ajánlott korosztály: 6 éves kortól.
Sport tábor
Itt a gyermekek a reggeli bemelegítés után minden nap más és más sportágba kóstolhatnak bele, mint például a strand foci, röplabda, ping-pong, judo, kosárlabda…csak hogy egy párat említsek. És ha már egy mozgalmas táborról van szó, akkor a szabjátékok és az ügyességi játékok sem maradhatnak el!
Ajánlott korosztály: 6 éves kortól.
Ötvös tábor
Egy tábor, ahol a fémet és az üveget alakítjuk nem mindennapi eszközökkel, jól felszerelt ötvös műhelyünkben! A gyermekekkel különböző anyagokkal dolgozunk a tábor ideje alatt. Mint például vörösréz, sárgaréz, alpakka, fusing üveg, tűzzománc és 925-ös valódi ezüst! Itt az alkotás nemcsak a végeredményről szól – maga a folyamat is egy igazi kaland! Ezen héten ékszerek és ötvös tárgyak készítünk a gyermekekkel, amiken keresztül megtapasztalják, hogyan születik a nyersanyagból valami igazán különleges a két kezük által és közben átélhetik az alkotás örömét!
Ajánlott korosztály: 8 éves
Military tábor
Egy katonai jellegű tábor, ahol a kis „őrvezetők” a természet közelségében, a csapat erejére támaszkodva ismerkednek meg a honvédelmi alapismeretek elsajátításával. Programunkat túlélési technikák és izgalmas, kalandos felfedezések teszik még változatosabbá és élménydússá. Táborunk nem csak fiúknak szól – itt a lányok is megtalálják a kihívást, a kalandot és az összetartó közösség élményét.
Ajánlott korosztály: 7 éves kortól.







