Üdvözlünk a Szőlőhegyi Alkotóház oldalán!
Légy kreatív! – ez nem csak a mottónk, hanem egy kis iránymutató az alkotóink számára. A Szőlőhegyi Alkotóház 7700 m²-nyi inspiráló tér a szőlőhegy lankái közt, ahol a kreativitás nem ismer határokat – sem évszakokat!
A nyári szünetben napközis gyermektáborokkal telik meg az Alkotóház és Rendezvény terasza, valamint a Csűr színpada, ahol a színes ceruzák gyorsabban fogynak, mint a kötelező olvasmány lapjai, és minden nap egy új kaland kezdete!
Télen feltekerjük az ötlet-radiátort, és jönnek a workshopok – felnőtteknek, gyerekeknek, lelkes újrakezdőknek.
Egész évben pedig nálunk ünneplik a legkreatívabb születésnapokat gyermekek és felnőttek egyaránt, ahol számtalan foglalkozás közül válogathattok. Hiszen nem csak együtt ünnepelnek a vendégek, hanem közösen alkotnak is, melyet egy maradandó emlékként vihetnek haza magukkal.
Emellett minden évben megrendezzük Gyermeknapi nyílt napunkat, ahol sokféle izgalmas programmal várunk kicsiket és nagyokat. Ha még ez sem lenne elég: részt veszünk a Múzeumok Éjszakáján is, ahol kiállításokkal, bemutatókkal és természetesen kézműves foglalkozással is várjuk a látogatókat.
És ha már itt vagy, lesd meg a VabE manufaktúra műhelyét is – Itt születnek azok a különleges darabok, amik nem csak szépek, hanem egyedi történeteket is mesélnek – pont mint a miénk!
A Szőlőhegyi Alkotóház nem csupán egy hely, hanem élmény. Egy alkotó tér, ami felszabadít, feltölt és elvarázsol.
Gyere és nézd meg – vagy még jobb: Alkoss velünk!
Szolgáltatásaink
NYÁRI TÁBOROK
Kreatív alkotás, sport, játék vagy kirándulás…
KREATÍV SZÜLINAP
Kösd össze az ünneplést alkotással!
WORKSHOPOK
Tűzzománc, Üvegékszer, Gasztrofestészet és sok-sok alkotás…
ISKOLAI- ÉS ÓVODAI KIRÁNDULÁSOK
Aktív/sportos szórakozás vagy kézműves foglalkozás? Nálunk mindkettő lehetséges!
CÉGEKNEK ÖNKORMÁNYZATÓKNAK
Programok, Csapatépítő tréningek, Kreatív foglalkozások…
RENDEZVÉNYEINK
Programok, élmények, kiállítások és kreatív foglalkozások!
EZT MONDTÁK RÓLUNK
„Szívből ajánlom mindenkinek, aki kikapcsolódásra vágyik, szeretne valami maradandó dolgot alkotni, feltöltődni.”
„Szuper hét volt, nagyon jól érezték magukat a csajok, köszönjük!”
„Mi köszönünk mindent! A kislányunk szuperül érezte magát nálatok az idén is. Az alkotásain pedig még mindig csak ámulunk.”
„Elkell mondjam, mi nagyon örülünk, hogy ti vagytok! Amióta a kisfiam nálatok volt táborban, azóta egyfolytában csak alkotni akar! Azelőtt hallani sem akart róla, hogy bármit is készítsünk. Nagyon köszönjük az egész hetet! Jövőre is biztos megyünk!”
Ovis kirándulás kapcsán mondták:
„Nagyon köszönjük ezt a csodás napot. Nálunk azóta is használatban vannak itthon a „hangszerek”. Köszönjük”
Református Óvodák Regionális Találkozó:
„Szertettel köszönöm a kedves vendéglátásotokat, a játékokat, a sok nevetést és az alkotás lehetőségét! Isten áldjon Titeket!”







